Nyékvárkony történelme

Nyékvárkony /Vrakúň/ közepes nagyságú község a Csallóköz szívében, lakosainak száma a legutóbbi népszámlás adatai szerint 2470. A falu a következő községekkel határos: keletről Padány és Csilizpatas, délről Bős, Baka, nyugatról Dercsika és Egyházkarcsa (Amadé-, Sipos-, Pinke-, Móroczkarcsa), északról pedig Tejed, Hegyéte (Hegybeneéte) és Mad. A mai község 1940-ben jött létre Várkony és Csallóköznyék egyesítésével, történetük ezért külön ismertetést igényel.

A Várkony helynév kérdésével sokan foglalkoztak, legtöbben a varchonitákkal kapcsolták össze őket. Ipolyi Arnold 1859-es tanulmányában “kún vagy még ősibb várkún vagy avarkún”telepnek tartja, míg Vámbéry Ármin , aki a varhunok létezését puszta kitalációnak tarja, a Várkony szó jelentése “váracska”, “kis vár”, és tulajdonképpen nem más mint a vár szó -gine,*-guna>*-kon kicsinyítőképzővel ellátott alakja.Gombocz Zoltán a Várkonyt a Várad, Váraj, Várda szavak mellett a vár szó származékának tartja. A kérdéssel foglalkozott még László Gyula is, aki a Várkony helynevek fennmaradását a “kettős honfoglalás” elméletéhez is felhasználta; szerinte a Várkony helynevek fennmaradása önmagában bizonyítékot nyújt arra nézve, hogy a 670 körül a Kárpát medencébe betelepülő népesség már magyar volt.

Nyék község történetéről Pozsony vármegye monográfiájában a következőket olvashatjuk:

"Csallóköznyék, alsócsallóközi magyar kisközség, 85 házzal és 508 r. kat. vallású lakossal. Közjegyzőségi székhely. Egyike a vármegye legrégibb községeinek. A pozsonyi várhoz tartozó királyi birtok volt, melyről már 1165-ben emlékeznek okiratok, NEÉK néven. A nyékiek III. Istvántól nemesi levelet kaptak, melyet a pozsonyi káptalan 1327-ben átírt.1245-ben IV. Béla Nech fia NEKU-nak és testvérének Chueg fia Péternek adományozza, ekkor a birtokot az adománylevélben Neeku néven említik. 1334-ben a nyékiek ellentmondtak Omode és fivére beiktatásának, ami három évvel később mégis megtörtént. 1667-ben a Méhes és Balogh családok osztozkodtak itteni birtokaikon. 1719-ben a Dobóczky, a Leszkovszky és a Balogh, 1787-ben az Amade családok a község nagyobb birtokosai.

1736-ban Dobóczky Ádám kápolnát építtet a községben. Ide tartozik Körtvélyes és Péterfapuszta is. Ez utóbbi 1787-ben Zichy Károlyé volt, tőle 1808-ban megvette Nyéki Németh János királyi helytartótanácsos, aki a Martinovics-féle politikai perben közvádlóként működöt és szereplésével nemcsak az ország közvéleményét, de még az aulikus köröket is maga ellen ingerelte. Néhány évig itt élt teljes visszavonultságban, míg aztán egyszerre gyanús körülmények között eltűnt. Az egyik történet szerint természetes halállal halt meg, de temetésekor a menetet hat álarcos lovas támadta meg, s a koporsót a tetemmel magukkal vitték. A másik történet szerint egy éjjel két úr érkezett hintón Péterfára, akik körülbelül 10 percnyi időzés után Németh Jánossal együtt hintóba ültek, elvágtattak és nem is kerültek többé vissza. Az eltűnés okai és körülményei máig is tisztázatlanok. Valószínű, hogy Németh János az általa üldözött magyar jakobinusok bosszújának esett áldozatul." 

1851-ben Fényes Elek a magyar Academia levelező tagja, Bihar, Torontál és Ugocsa megyék táblabírája a 19.-századi Nyékről a következő adatokat közli:

" Nyék magyar falu, Poszony vármegyében, Bőshöz 1 órányira, lapályos vidéken. Lakja 540 katholikus, 26 zsidó. Szénája nagy bőséggel, kivállt ha az esztendő szárazabb, azonban idegen marha nem kedvesen eszi. Szarvasmarhát, lovat szépen nevel; szántóföldjei perjések. Birtokosai több nemesek."

Az egykor önálló községet Várkonyt egy csatorna választja el Nyéktől, melyről Borovszky Samu a következőket közli:

"Várkony kisközség Alsó-Csallóközben 85 házzal és 803 róm. kat. vallású lakossal. Ősi kun telep, mely már 1015-ben említve van . A várkonyi Amade család törzshelye, melynek a hagyomány szerint itt várkastélya is volt, de ennek nyoma már végképp eltűnt. A XVI. században városi szabadalmai voltak. Az 1553-as portális összeírásban 15 portája van fölvéve. A múlt század elején Amade Tádé gróf uralta, akinek itt híres tehenészete és fácánosa is volt. Ma ikvai Pfeifer Mátyásnak van itt nagyobb birtoka, szeszgyára és gőzmalma. A község Malomhely és Kőhíd nevű dűlői azt bizonyítják, hogy hajdan a Dunának egyik ága folyhatott itt. Ma ugyanis a község közelében nincs természetes ivóvíz.

Fényes Elek adatai nyomán a következőket tudjuk meg a községről:

" Várkony, Poson vm., magyar falu Bőshöz 3 fertálynyira. Számlál 395 kath., 1 reform., 8 zsidó lakost. Van kath. paroch. és temploma, tehenészete, fáczános kertje. Fő gazdasága sok rétjeiben s legelőjében áll, erdeje is derék. Amade örökség.”

A község területén található másik figyelemreméltó emlékmű a kastély. Amennyiben a község eredeti lakhelye volt az Amade családnak természetes, hogy itt vagy valahol a közelben állt az épület, amely családi fészküknek számított. Azt, hogy ez kastély volt vagy egy nagyobb udvarház nem tudjuk bizonyosan, de a szájhagyományban élt egy megerősített kastély emléke, amely kb. a XVII. század folyamán pusztult el, s amelyet Bél Mátyás még látott, de melynek Ipolyi Stummer Arnold a XIX. század közepén már a helyét sem találta . Az Amade család után Várkony és Csallóköznyék a Schmerzing család tulajdonába ment át, amely a XIX. és XX. század fordulóján eladta Várkonyt és a körülötte lévő birtokokat az ikvai Pfeifer Mátyásnak. Az új tulajdonos 1904-ben Luises stílusban építtette a francia palotaépítészet mintájára tervezett kastélyt. 1935-ben a birtokot és a kastélyt Belkó József és társai vették meg, 1948-ig itt is laktak. Ahogy egyik idős adatközlőmtől megtudtam, a kastély a második világháború alatt hadikórházként működött, melyet maga Szálasi Ferenc is meglátogatott. 1955-től a kastély épülete szellemi fogyatékos embereknek ad otthont mind a mai napig.

A templomtól északi irányban a temető mellett található az 1736-ban épített barokk stílusú kápolna, és említésre méltók a falu területén található köztéri szobrok is: ezek Szent Flórián, Szent Vendel, Szűz Máriát, nepomuki Szent Jánost és árpádházi Szent Erzsébetet ábrázolják, és a XIX. sz. végéről és a XX. sz. elejéről származnak. Az újabb, a XX. század végén létrehozott műemlékek közé tartozik a II. világháborúban elesettek emlékműve (1993), az országalapító Szent István szobra (1996) és az 1848/49-es szabadságharc emlékének tisztelgő kopjafa (1998).

Falunk jellegzetességei

Szent István emlékmű

Tájház

Kopjafa

Szent Jakab templom